Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (2024)

Fennállása tizenötödik Bajnokok Ligája-győzelmét szerezte meg a Real Madrid, amely szombaton, a londoni Wembleyben két hajrában szerzett góllal legyőzte a Borussia Dortmundot. A németek az első félidőben meglepték ellenfelüket, kapufáig is jutottak, előnybe azonban nem sikerült kerülniük. A 74. percben aztán a realos pályafutását lezáró Toni Kroos szöglete után Dani Carvajal fejelt a kapuba, majd később Vinícius Jr. zárta le a meccset. A Dortmundtól búcsúzó Marco Reus és Mats Hummels második BL-döntőjét is elveszítette a BVB-vel.

Kellemetlenül indult a londoni Wembleyben rendezett találkozó, ugyanis az első percekben négy néző is a pályára rohant, a biztonsági személyzet lassan reagált, így már a döntő elején kényszerűen állt a játék.

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (1)

Ugyan a meccs korai szakaszában úgy tűnt, hogy a Real Madrid a magasra tolt letámadásával zavarba tudja majd hozni a dortmundi labdakihozatalokat, ez csak rövid ideig volt így, sokkal inkább az történt, amit a német csapat megtervezett. Adeyemi és Füllkrug okoztak kellemetlen perceket a madridi kapu előtt, előbbi egyszer Courtois mellett is eltolta a labdát (a szezon elején megsérült belga kapusnak ez volt az első BL-meccse a szezonban), de Dani Carvajal blokkolni tudta a lövését, míg utóbbi a kapufát találta el, igaz, könnyen lehet, hogy lesről.

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (2)

A Real Madrid kaput eltaláló próbálkozás nélkül hozta le az első félidőt, a várható gól-mutatóban (xG) pedig 1,68-0,09-re vezetett a Dortmund.

Ezen aztán hamar sikerült korrigálni, a Real Madridtól ezen a meccsen búcsúzó Toni Kroos szabadrúgásból vette célba a rövid felső sarkot a második félidő elején, Kobel azonban vetődve védeni tudott. A fordulás után egyébként sokkal kiegyenlítettebb lett a játék, helyzetek voltak itt is, ott is.

A 72. percben, 0-0-s állásnál szállt be Marco Reus a játékba, és nem sokkal a beállása után Kroos szögletét követően Carvajal megszerezte a vezetést a Real Madridnak – a dortmundi védők csúnyán lemaradtak róla. Ez a gól a padlóra küldte a Borussiát, sorra jöttek a madridi lehetőségek, Kobel tartotta meccsben ekkor a csapatát, ám amikor egy eladott labda után Vinícius Jr. került helyzetbe, akkor már ő is tehetetlen volt a 83. percben.

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (3)

A Real Madrid története tizenötödik, Carlo Ancelotti edzői pályafutása ötödik Bajnokok Ligáját nyerte.

A Real egészen szenzációs szezont futott, mindössze két meccset veszített, mindkettőt az Atlético Madrid ellen – egyet a bajnokságban, egyet a kupában, de utóbbi hosszabbításos vereség volt. A 20 éves Jude Bellingham az első madridi szezonjában rögtön bajnoki címet és BL-t nyert.

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (4)

Toni Kroos így BL-győzelemmel búcsúzik a Real Madridtól, míg Reusnak és Mats Hummelsnek nem adatott meg a győztes búcsú, nekik is ez volt az utolsó meccsük a Borussia Dortmundban.

Bajnokok Ligája, döntő

Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német) 2-0 (0-0)
London, Wembley Stadion, 86 212 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)

Real Madrid: Courtois – Carvajal, Nacho, Rüdiger, Mendy – Valverde, Kroos (Modric, 86.), Camavinga – Bellingham (Joselu, 85.) – Rodrygo (Militao, 90.), Vinícius Júnior (Lucas Vazquez, 94.)

Borussia Dortmund: Kobel – Ryerson, Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Can (Malen, 80.), Sabitzer – Adeyemi (Reus, 72.), Brandt (Haller, 81.), Sancho – Füllkrug

gólszerzők: Carvajal (74.), Vinícius Júnior (83.)

sárga lap: Vinícius Junior (35.), illetve Schlotterbeck (40.), Sabitzer (43.), Hummels (79.)

22:58

Megint a hajrában csapott le a Real, Kroos BL-győzelemmel búcsúzik a Madridtól

Fennállása tizenötödik Bajnokok Ligája-győzelmét szerezte meg a Real Madrid, amely szombaton, a londoni Wembleyben két hajrában szerzett góllal legyőzte a Borussia Dortmundot. A németek az első félidőben meglepték ellenfelüket, kapufáig is jutottak, előnybe azonban nem sikerült kerülniük. A 74. percben aztán a realos pályafutását lezáró Toni Kroos szöglete után Dani Carvajal fejelt a kapuba, majd később Vinícius Jr. zárta le a meccset. A Dortmundtól búcsúzó Marco Reus és Mats Hummels második BL-döntőjét is elveszítette a BVB-vel.

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (5)

Vége

Vége a mérkőzésnek, a Real Madrid nyerte a Bajnokok Ligáját!

Megint úgy tűnt, hogy padlón Carlo Ancelotti csapata, de csak nyerni tudott.

88'

Betalál a Dortmund, de

Les. Füllkrug bólintott a kapuba, de láthatóan lesen állt, a félautomata lesrendszer is megerősítette mindezt.

83'

Ez alighanem eldőlt, Vinícius is betalál

Gólt eredményezett a madridi nyomás, Maatsen adta el a labdát, Bellinghamet játszotta meg, aki Viníciushoz továbbított, és ugyan a brazil csatár nem találta el túl jól a labdát, Kobel nem tudott védeni.

82'

A gól óta a Real helyzetei sorjáznak

Az imént Kroos próbálkozott szabadrúgásból, és Kobel védett, majd a kapusnak egy távoli lövést kellett a léc fölé tolnia, hogy aztán az azt követő szögletet követően Nacho fejesét paskolja odébb. Van még innen visszaút a Dortmundnak?

77'

Bellingham mit hagyott ki...

Eldőlhetett volna. Bellingham kapott labdát a tizenhatoson belül, kicsit hosszan vette át, de azért még lőhetett, Schlotterbeck azonban közbe tudott lépni, így nem sokkal, de mellé ment Bellingham próbálkozása.

74'

Vezet a Real Madrid!

Szögletet harcolt ki a Real Madrid, amit Kroos végzett el, carvajalról maradt le Füllkrug, a védő megcsúsztatta a labdát, Kobel ugyan bele tudott érni a próbálkozásba, de menteni nem sikerült. Ki számított erre?

72'

Last dance

Az utolsó tánc, merthogy jön Marco Reus, aki ezen a meccsen búcsúzik a Borussia Dortmundtól. Most 0-0-nál száll be egy BL-döntőben. Adeyemi helyett állt be.

🥵🚨 Marco Reus coming ON for Borussia Dortmund… #UCLFinal pic.twitter.com/Vt8qFNYggt

— EuroFoot (@eurofootcom) June 1, 2024

70'

Hűha

Vinícius kereste egy beadással Bellingham fejét, és ugyan az angol középpályás nem találta el a labdát, Kobel sem tudott öklözni. Így aztán a labda érintés nélkül tovább szállt, de a kapufa mellett hagyta el a játékteret. Izgalmasabb helyzet lett, mint amilyennek elsőre tűnt.

63'

Courtois első komolyabb védése a második félidőben

A meccs eddigi két főszereplője, Adeyemi és Füllkurg játszott össze, előbbi beíveléséből utóbbi fejelt, Courtois azonban kiöklözte a labdát.

57'

Meleg pillanatok a dortmundi kapu előtt

Egy beívelés után Carvajal érkezett a hosszú oldalon, lőtt, és ugyan nem tűnt elsőre veszélyesnek, Maatsen beleért a labdába. Kobel azonban résen volt, nem zavarta meg a megpattanó lövés.

49'

Kroos riogat szabadrúgásból

Vinícius harcolt egy szabadrúgást a dortmundi tizenhatos sarkánál, a labda mögé pedig Toni Kroos állt, aki a rövid felsőt célozta meg, Kobel azonban résen volt és védeni tudott. Ez volt a madridiak első kaput eltaláló kísérlete.

46'

Megy a második félidő

A Real Madrid vezetheti az első támadást.

21:54

És itt is vannak a félidei statisztikák

Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (6)

Félidő

0-0 a félidőben, de nem unatkozunk

Vége az első félidőnek, a Borussia Dortmund nemcsak a Real Madridot, hanem a fél világot meglepte az eddigi bátor játékával, amivel igen sok zavart okozott a Real Madrid kapuja előtt. Füllkrug járt a legközelebb a gólhoz (hogy lesről, vagy sem, már talán sosem tudjuk meg), de Adeyemi is okozott kellemetlen pillanatokat a szezonbeli első BL-meccsét játszó Courtois-nak. Hamarosan jövünk a félidei statisztikákkal.

45'

Négy perc a hosszabbítás az első félidőben

Elsősorban azért, mert Kobelt ápolni kellett, amikor Vinícius letarolta, meg a meccs elején pályára rohant drukkerek miatt.

41'

És megint Courtois!

Sabitzer jobbal, laposan lőtt a tizenhatoson kívülről, és ugyan Courtois-nak nem kellett nagy bravúrt bemutatnia, de azért le kellett érnie, szögletre tolta a labdát.

35'

Vinícius kapja az első sárgát a meccsen

A labdát tovább passzolni akaró Kobelt rúgta fel látványosan, de nem ért egyet az ítélettel. A fejét rázza, a közönség dortmundi fele fütyül, Kobel folytatni tudja.

32'

A dortmundi támadójáték számokban

Noha a labda 70 százalékban van a Real Madridnál, a német csapatnak már hét lövési kísérlete volt és két komoly ziccert is feljegyezhettünk. XG-ben eddig 1,64-0,09-re vezet a BVB, kisebbfajta csoda, hogy 0-0 az állás.

28'

Újabb dortmundi ziccer

Ismét a bal oldalon sikerült megkerülni a madridi védelmet, és ezúttal is Adeyemi törhetett kapura, a lövését védte ugyan Courtois, de a labda középre pattant ki, a második hullámban érkező Füllkurg azonban nem tudott pontosan a kapura bólintani, a belga hálóőr így aztán másodjára már megszerezte a labdát.

24'

Dortmundi kapufa!

Kitart a német csapat lendülete! Ezúttal Füllkurg lépett ki a madridi védők között (alighanem lesről), estében pedig ballal a kapura lőtt, de a hosszú oldali kapufa tövét talált el. Az asszisztens nem emelte a zászlaját, de a VAR minden bizonnyal elvette volna ezt a találatot, ha pár centivel beljebb megy a lövés.

📽️ – FULLKRUG HITS THE INSIDE OF THE POST!pic.twitter.com/nxCZdHN5RL

— Football Report (@FootballReprt) June 1, 2024

22'

Kimaradt a meccs eddigi legnagyobb helyzete!

Adeyemi lépett ki remek ütemben, és pazar labdát kapott, amit el is tolt a kapujából kirobbanó Courtois mellett – akinek a szezonban ez az első BL-meccse -, azonban kissé kisodródott, végül a blokkról szögletre pattant a lövése. Óriási lehetőség volt ez a Dortmund előtt.

14'

Mi maradt ki...

Füllkrug szelídítette meg az előreívelt labdát, majd visszafordult és megjátszott Brandtot, ő igazított rajta egyet, majd kissé ütemtelenül, ballal lőtt, de a kapu előtt, keresztbe.

  • 2
  • 1
  • Korábbiak
Bajnokok Ligája-döntő: Borussia Dortmund – Real Madrid | Rangadó (2024)

References

Top Articles
Latest Posts
Article information

Author: Tuan Roob DDS

Last Updated:

Views: 6434

Rating: 4.1 / 5 (42 voted)

Reviews: 81% of readers found this page helpful

Author information

Name: Tuan Roob DDS

Birthday: 1999-11-20

Address: Suite 592 642 Pfannerstill Island, South Keila, LA 74970-3076

Phone: +9617721773649

Job: Marketing Producer

Hobby: Skydiving, Flag Football, Knitting, Running, Lego building, Hunting, Juggling

Introduction: My name is Tuan Roob DDS, I am a friendly, good, energetic, faithful, fantastic, gentle, enchanting person who loves writing and wants to share my knowledge and understanding with you.